Inspiráció és játék!!444!!! – a 126. epizód

Egy kicsit talán rendhagyó adással készültünk most számotokra. Rendhagyó azért, mert olyan témáról beszélgetünk, ami valamennyire minden egyes adásunkban ott van, így magában azonban még sosem beszéltünk róla: ez pedig az, hogy pontosan mi inspirál bennünket általánosságban a munkánkban és a kreatív ötletek felfedezésében és megvalósításában. Rendhagyó az adás abból a szempontból is, hogy egy kis előkarácsonyi játékkal készültünk számotokra: mivel Brigi kreatív energiáinak egy részét mostanában könyvkabátok varrására fordítja, így arra gondoltunk, három hallgatónkat szívesen meglepnénk egy-egy kézzel készített könyvkabáttal. Hogy a játékban való részvételhez mit kell tennetek, azt az adás végén megtudhatjátok, a poszt végén pedig az ehhez szükséges Rafflecopter űrlapot is megtaláljátok. Reméljük, tetszeni fog, amit kisütöttünk nektek. 😉

Hallgasd meg a 126. adást:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S05E22

Ahol lehet értékelni is: ITunes csatorna

Linkek az adásban elhangzottakhoz:

Szirmai Gergely: Hogyan találd meg az álommelódat
DTK + Szirmai Gergely: Elviszlek magammal
Jen Campbell: How To Be More Organized // How I Became Self-Employed
Austin Kleon: Lopj úgy, mint egy művész + Munkafüzet // Mutasd meg magad // Keep Going: 10 Ways to Stay Creative in Good Times and Bad
Austin Kleon: Bond 2018 [videó]
Elizabeth Gilbert: Big Magic
Shonda Rhimes: Year of Yes
Ryder Carroll: A Bullet Journal módszer
Linda Holmes: Evvie Drake Starts Over
David Sedaris: Theft by Finding: Diaries 1977-2002
NaNoWriMo

Titeket mi inspirál? Kíváncsian várjuk az ötleteiteket! 🙂

A beígért Rafflecopter doboz

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads // tumblr // snitt
Brigi: twitter // Goodreads // tumblr // snitt // Instagram
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Spotify: Popkult, csajok, satöbbi
Stitcher: Popkult, csajok, satöbbi
Tumblr: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com

Reklámok

Orvosokk – a 97. epizód

Az orvosokkal foglalkozó sorozatokból sosincs hiány, akár a diagnózis izgalmát keressük, akár az orvosok életének romantikusabb megvilágítását, vagy nosztalgiával gondolunk vissza a penicillin előtti időkre. Úgyhogy most mi is megbeszéltük, milyen orvosokat és gyógyítást felvonultató sorozatokat, filmeket és könyveket kedvelünk – a lista most sem rövid.

Hallgasd meg a 97. adást:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S04E19

Ahol lehet értékelni is: ITunes csatorna

Szolgálati közlemények:

Lassan közeledünk jubileumi 100. adásunk felé, amikor is szeretnénk hallani felőletek: ha van bármilyen kérdésetek, ötletetek vagy javaslatotok a podcasttal, korábbi és jövőbeni témákkal kapcsolatban, ne habozzatok megírni nekünk emailben, kommentben, Facebook üzenetben vagy az alábbi űrlapon keresztül:

 

Linkek az adásban elhangzottakhoz:

A klinika
Állati dokik
Baleseti sebészet (Casualty)
Doc Martin
Dokik
Doogie Howser, MD
General Hospital
Grace Klinika
Heading Out
Hívják a bábát
House
Kórház a város szélén
Luxusdoki
Mercy Street
Quacks
The Night Shift
Vészhelyzet

Robin Cook: Agy, Agymosás, Kóma, Láz, Akár az Isten
Frank G. Slaughter: A frontsebész
A.J. Cronin: Réztábla a kapu alatt
Caleb Carr: A halál angyala
James Herriot

Mit hagytunk ki?

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads // tumblr // snitt
Brigi: twitter // Goodreads // tumblr // snitt // Instagram
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Spotify: Popkult, csajok, satöbbi
Stitcher: Popkult, csajok, satöbbi
Tumblr: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com

Best of 2016 – a 77. epizód

Bár még 2 nap hátra van az idei évből (amely az eddigi fejlemények alapján vélhetően senkinek nem lett a kedvence), megkockáztattuk rendes év végi számvetésünket és végiggondoltuk, mit szerettünk legjobban 2016-ban, könyves, filmes és internetes téren. Persze simán előfordulhat, hogy a hátralévő napokban szembejön velünk valami, ami megváltoztatja az életünket, de erről már csak jövőre fogtok hallani. Akkor viszont mindenképpen.

Hallgasd meg a 77. epizódot:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S03E25

Ahol lehet értékelni is:  ITunes csatorna

Linkek az adásban elhangzottakhoz:

Mindketten készítettünk személyes listát, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a kettő közös metszete, 2016 legnagyobb dobása számukra a Hamilton musical volt, amit annyira szeretünk, hogy még egy külön adást is szenteltünk neki.

Lin-Manuel Miranda in Modern Family

Tünde:

Könyv:
Baráth Katalin, meg a könyve 🙂 [Katit is nagyon szeretjük, és olyan szerencsések voltunk, hogy az egyik epizódban vendégül is láthattuk!]
Noelle Stevenson: Nimona
Curtis Sittenfeld: Eligible
Matt Haig: A fiú akit Karácsonynak hívnak
Caleb Krisp: Ivy Pocket és az óragyémánt
Courtney Summers: All the Rage, Some Girls Are
Történelmi romantikusok
Shonda Rhimes: Year of Yes

Film/Sorozat:
Rendes fickók
Doctor Strange
Deadpool
Amerika Kapitány – Polgárháború
Man Up [most derült ki csak számunkra, hogy ennek van magyar címe: Férfi kell! – hát…]
Bridget Jones babát vár
Brooklyn 99 – Nem százas körzet
Gilmore Girls: A Year in the Life

Internet:
Podcastok [bővebben itt mesélt erről Tünde még tavaly]
Bullet Journal [erről meg ebben a részben beszéltünk elég hosszan]

Brigi

Könyv:
Tristram Stuart: Waste – Uncovering the Global Food Scandal
Ron Chernow: Alexander Hamilton
Noelle Stevenson: Nimona
Curtis Sittenfeld: Eligible
Judith Flanders: The Invention of Murder – How the Victorians Revelled in Death and Detection and Created Modern Crime

Film/Sorozat:
Just Eat It – A Food Waste Story
Shondaland: Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? // Botrány
Hétvége
Sütimester

Internet:
The Outs
Go-Go Boy Interrupted
British History Podcast
Rafael Casal#BARS Workshop
Showing Up – A November Project Film

Nektek mi volt a kedvencetek 2016-ban?

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads // tumblr // snitt
Brigi: twitter // Goodreads // tumblr // snitt // Instagram
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Spotify: Popkult, csajok, satöbbi
Stitcher: Popkult, csajok, satöbbi
Tumblr: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com