A dolgok állása – a 66. epizód

Emlékeztek még, hogy az új évad elején összeállítottunk egy egész éves Popkult Kihívást? Mi emlékszünk, és mivel pont az évad közepén járunk, úgy gondoltuk, végignézzük, mi ketten hogy állunk az egyes feladatok teljesítésével (röviden: nagyon jól), illetve hogy miket tervezünk még megnézni/elolvasni az év hátralévő részében. Így most sunyi módon nem is linkelünk be minden könyvet, filmet, podcastot részletesen, amelyeket az adásban megemlítünk, ha kíváncsiak vagytok az eddigi teljesítményünkre, valamint a kihívás egyes pontjaihoz kapcsolódó ajánlatainkra, végig kell hallgatnotok a teljes órát. 🙂 Ha pedig valaki most kapcsolódik be az adásba, ne ijedjen meg, mint a példánk is mutatja, gyorsan le lehet tudni a feladatokat és egyébként is rengeteg idő van még. (A challenge letölthető ITT.)

És persze lehet fogadni, hogy ebben az adásban beszélünk-e Alexander Hamiltonról. Ki tudja….

Hallgasd meg a 66. részt:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S03E14

Ahol lehet értékelni is:  ITunes csatorna

Néhány link azért az elhangzottakhoz:

Spicces könyvajánló
Hogyan legyél BookTuber?
Tea főzés nélkül

Na és ti hogy álltok a kihívással? 🙂

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads // tumblr // snitt
Brigi: twitter // Goodreads // tumblr // snitt
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Stitcher: Popkult, csajok, satöbbi
Tumblr: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com

Popkult Challenge 2016 – az 53. epizód

Ha emlékeztek, a legutóbbi adásban ünnepeltük a podcast 2. szülinapját, amiből az is következik, hogy a mai a harmadik évad első adása – és büszkék is vagyunk magunkra, mert egy-egy évadban sokkal több részt gyártunk, mint a BBC legtöbb sorozata. Az új évadot pedig egy, az egész éven átívelő programmal nyitjuk, ugyanis elindítjuk saját gyártású Popkult Challenge-ünket 2016-ra (ami egy picit bele fog lógni 2017-be is, persze). Szeretünk mindenféle, kisebb-nagyobb feladatot kitűzni magunk elé, és nem olyan régen egymásnak is adtunk házit, most pedig egy olyan popkult kihívást állítottunk össze számotokra – és persze magunknak is -, amiben van minden, amit szeretünk: könyvek, filmek, tévé, rádió, internet, tea – egyedül a macskák maradtak ki, de jövőre azt is pótoljuk. A kihívás során 26 feladatot kell teljesíteni, amelyekhez a mostani adásban adunk tippeket, a korábbi epizódokból is mazsolázhattok majd, és az adások közötti hetek során a Facebookon is adunk majd ötleteket az egyes feladatok megvalósításához, illetve elmeséljük, mi mit választottunk az egyes témákhoz. Egy év múlva pedig összevethetjük a tapasztalatainkat – a tiéteket és a miénket is -, és megbeszéljük a tanulságokat. A kihívás tételeit tartalmazó dokumentumot itt találjátok.

Challenge accepted?

mybodyisready

Hallgasd meg az 53. részt:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S03E01

Ahol lehet értékelni is:  ITunes csatorna

Linkek az adásban említett többi kihíváshoz:

The 2016 Book Riot Read Harder Challenge
Emma Watson – Our Shared Shelf
Várólista 2016

Reméljük, minél többen csatlakoztok a kihívásunkhoz és együtt tobzódunk a popkultúrában 2016-ban is! És ha egy kis segítségre van szükségetek a fogadalmak megtartásához és a kihívások befejezéséhez, íme egy szakértő tanácsa:

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads
Brigi: twitter // Goodreads
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com