Best of 2016 – a 77. epizód

Bár még 2 nap hátra van az idei évből (amely az eddigi fejlemények alapján vélhetően senkinek nem lett a kedvence), megkockáztattuk rendes év végi számvetésünket és végiggondoltuk, mit szerettünk legjobban 2016-ban, könyves, filmes és internetes téren. Persze simán előfordulhat, hogy a hátralévő napokban szembejön velünk valami, ami megváltoztatja az életünket, de erről már csak jövőre fogtok hallani. Akkor viszont mindenképpen.

Hallgasd meg a 77. epizódot:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S03E25

Ahol lehet értékelni is:  ITunes csatorna

Linkek az adásban elhangzottakhoz:

Mindketten készítettünk személyes listát, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a kettő közös metszete, 2016 legnagyobb dobása számukra a Hamilton musical volt, amit annyira szeretünk, hogy még egy külön adást is szenteltünk neki.

Lin-Manuel Miranda in Modern Family

Tünde:

Könyv:
Baráth Katalin, meg a könyve 🙂 [Katit is nagyon szeretjük, és olyan szerencsések voltunk, hogy az egyik epizódban vendégül is láthattuk!]
Noelle Stevenson: Nimona
Curtis Sittenfeld: Eligible
Matt Haig: A fiú akit Karácsonynak hívnak
Caleb Krisp: Ivy Pocket és az óragyémánt
Courtney Summers: All the Rage, Some Girls Are
Történelmi romantikusok
Shonda Rhimes: Year of Yes

Film/Sorozat:
Rendes fickók
Doctor Strange
Deadpool
Amerika Kapitány – Polgárháború
Man Up [most derült ki csak számunkra, hogy ennek van magyar címe: Férfi kell! – hát…]
Bridget Jones babát vár
Brooklyn 99 – Nem százas körzet
Gilmore Girls: A Year in the Life

Internet:
Podcastok [bővebben itt mesélt erről Tünde még tavaly]
Bullet Journal [erről meg ebben a részben beszéltünk elég hosszan]

Brigi

Könyv:
Tristram Stuart: Waste – Uncovering the Global Food Scandal
Ron Chernow: Alexander Hamilton
Noelle Stevenson: Nimona
Curtis Sittenfeld: Eligible
Judith Flanders: The Invention of Murder – How the Victorians Revelled in Death and Detection and Created Modern Crime

Film/Sorozat:
Just Eat It – A Food Waste Story
Shondaland: Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot? // Botrány
Hétvége
Sütimester

Internet:
The Outs
Go-Go Boy Interrupted
British History Podcast
Rafael Casal#BARS Workshop
Showing Up – A November Project Film

Nektek mi volt a kedvencetek 2016-ban?

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads // tumblr // snitt
Brigi: twitter // Goodreads // tumblr // snitt // Instagram
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Stitcher: Popkult, csajok, satöbbi
Tumblr: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com

Film/zene – a 76. epizód

Tavaly ilyen tájban romantikus vígjátékokkal készülődtünk az ünnepekre, most pedig a kedvenc (és kevésbé kedvenc) musicaleket és zenés filmeket vettük sorra – és akik abban reménykedtek, hogy a Hamilton okán korábban már kiéltük efféle vágyainkat… hát nem. Még rengeteg mondanivalónk akadt ezen a téren, úgyhogy ha olyan filmeket kerestek, amelyek kiválóan párosíthatóak a karácsonyi bejglikómával, összegyűjtöttünk nektek jó párat.

jazz-16

Hallgasd meg a 76. adást:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S03E24

Ahol lehet értékelni is:  ITunes csatorna

Linkek az adásban elhangzottakhoz:

ABBA: The Movie
Óz, a csodák csodája
Ének az esőben
My Fair Lady
Mindhalálig zene
Pink Floyd: A fal
Rocky Horror Picture Show: 1975 / 2016
Flashdance
Pomádé
Piszkos tánc
A suli
Moulin Rouge!
Chicago
Non-stop parti arcok
Mamma Mia!
A nyomorultak
Kaliforniai álom
Szerelemre hangszerelve
Tökéletes hang
Rockhajó
Zene és szöveg
Dr Horrible’s Sing-Along Blog
Hedwig és a Mérges Csonk
CBGB
All that Jazz
Pink Floyd: A Fal
Viktor, Viktória
Mary Poppins Returns
Sing Street
10 dolog, amit utálok benned
Juno
Ó, testvér, merre visz az utad?
Ave, Cézár!
Crazy Ex-Girlfriend
The Get Down
Kaliforniai álom

(És Úristen, mennyi van, amiről még beszélhettünk volna…)

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads // tumblr // snitt
Brigi: twitter // Goodreads // tumblr // snitt // Instagram
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Stitcher: Popkult, csajok, satöbbi
Tumblr: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com

Save

Save

Save

Karácsonyi könyvajánló 3. – a 75. epizód

Bármilyen érzelmekkel viseltetünk is az ünnepek iránt, most már semmiképp nem menekülhetünk a közelgő Karácsony és az ezzel együtt járó ajándékvásárlás elől. De ha már muszáj ajándékot venni, miért ne lepnénk meg barátainkat, üzletfeleinket és akár magunkat is egy-egy szuper könyvvel? A tavaszi dömping után ez az az időszak, amikor a kiadók a legtöbb újdonsággal rukkolnak elő, így szinte biztosak vagyunk benne, hogy mindenki talál köztük kedvére valót. Az alábbi illusztráció pedig azt hivatott szemléltetni, mi milyen arcot vágunk sokszor a sok izgalmas könyv láttán:

Two cats in front of a Christmas tree

Hallgasd meg a 75. adást:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S03E23

Ahol lehet értékelni is:  ITunes csatorna

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően most sem itt, a posztban soroljuk fel az általunk ajánlott könyveket, hanem megtaláljátok őket ezen a Goodreads polcon. És persze az adásban. 🙂

Ti milyen könyveket kértek Karácsonyra? Ne csak a Télapónak írjátok meg, hanem nekünk is!

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads // tumblr // snitt
Brigi: twitter // Goodreads // tumblr // snitt // Instagram
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Stitcher: Popkult, csajok, satöbbi
Tumblr: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com

Save

Save

Save

Popkultológia 3 – Kriminális dolgok – a 74. epizód

Legfrissebb adásunkban újra elővettük a korábban megkezdett popkultológia sorozatunkat, és ezúttal a bűnügyi regény műfajára vetettünk egy jó hosszú pillantást. Bár eredetileg úgy terveztük, hogy még több alműfajt és konkrét példát említünk meg, de Brigit úgy elragadta a történelmi hevület, hogy alig hagyott helyet másnak az adásban, úgyhogy ez a téma is bekerült azok közé, amelyekre feltétlenül vissza kell még térnünk. 🙂 De ha mindig is tudni akartátok, mit gondoltak a 19. századi franciák a rendőrségről, illetve hogy mi melyik történelmi alakról írnánk krimisorozatot, most kiderül.

sherlock-2

Hallgasd meg a 74. adást:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S03E22

Ahol lehet értékelni is:  ITunes csatorna

Linkek az adásban elhangzottakhoz:

The Top 100 Crime Novels of All Time
A. E. Munch: Development of the Detective Novel
Vidocq (film)
Lisa Scottoline
Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?
Broadchurch

200_s

Ti kiről írnátok történelmi krimit? 🙂

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads // tumblr // snitt
Brigi: twitter // Goodreads // tumblr // snitt // Instagram
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Stitcher: Popkult, csajok, satöbbi
Tumblr: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com

Save

Save

Save

Az, amelyikben eszünk – a 73. epizód

Bár abban nem tudtunk végül megegyezni, hogy csak a macskák esznek-e többet ősszel, vagy mi is, az azonban biztos, hogy legfrissebb adásunkat az evésnek, főzésnek és az ezekhez kapcsolódó témáknak szenteltük. Kiderült, hogy mi az az egy hiányosság, amit Jamie Olivernek fel tudnánk róni, mi az egyik leggyakoribb téma a romantikus irodalomban, és milyen világrengető filmeket tudunk ajánlani az evés-ivás tematikájában. (Spoiler: nem az Ízek, imák, szerelmek lesz az.)

I read recipes the same way I read science fiction. I get to the end and I think... well, that's not going to happen.

Hallgasd meg a 73. adást:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S03E21

Ahol lehet értékelni is:  ITunes csatorna

Linkek az adásban elhangzottakhoz:

Jöttünk, ettünk, visszamennénk
Sütimester
Friday Night Dinner
Just Eat It: A Food Waste Story
Last Week Tonight with John Oliver: Food Waste

Alysia Constantine: Sweet
Lynn Charles: Chef’s Table
Joanne Fluke: Hannah Swensen-sorozat
Michael Barakiva: One Man Guy
Miles Jupp: In & Out of Kitchen
Nora Roberts: Az angyal markában
Főzős magazinokról az Olvasónaplón

Az adás elején emlegettünk egy filmet, amit Brigi elfelejtett megnézni – és utána elfelejtette nevesíteni is, annyira elragadták az érzelmek. De ha már beígértük:
Eat with Me

Nektek mi a kedvenc evés-ivásról szóló filmetek vagy könyvetek? Várjuk a javaslatokat!

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads // tumblr // snitt
Brigi: twitter // Goodreads // tumblr // snitt // Instagram
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Stitcher: Popkult, csajok, satöbbi
Tumblr: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com

Save

Az, amelyikben nyulak vagyunk – a 72. epizód

Mivel már mind a fizikai világot, mind pedig az Internetet elárasztották a közelgő Halloween jelei, úgy gondoltuk, ideje nekünk is megemlékeznünk erről az eseményről. Ugyanakkor felesleges is lenne titkolnunk, hogy a Halloweennal és az ijesztgetéssel kapcsolatban igen kevés lelkesedést tudunk kicsiholni magunkból – és nem úgy, mint két hete Andy Samberg esetében, ahol ugye rájöttünk végül, hogy csak szeretjük -, úgyhogy némiképp csavarva egyet a témán összeszedtünk jó pár olyan dolgot, amelyek őszies hangulatúak, és vagy csak kicsit ijesztőek vagy sütőtökös fűszerezésűek.

Hallgasd meg a 72. adást:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S03E20

Ahol lehet értékelni is:  ITunes csatorna

Linkek az adásban elhangzottakhoz:

Sarah Addison Allen: First Frost
Charlotte Bronte: Jane Eyre
Agatha Christie: Tíz kicsi indiánHallowe’en és halálA ferde házÖrök éj
Cleo Coyle: Coffeehouse Mysteries
Erin Finnegan: Sotto Voce
Neil Gaiman
Joanne Harris: Kékszeműfiú / Urak és játékosok
Alice Hoffman
Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle
Franz Kafka: A per
Audrey Niffenegger: A Highgate temető ikrei
Edgar Allan Poe
Terry Pratchett: Boszorkányos könyvek
Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Buffy, a vámpírvadász
Átkozott boszorkák
Más Világ
Meghívás egy gyilkos vacsorára
Rent – Bohém élet
Tíz kicsi katona
Váratlan utazás

Nektek mi a kedvenc őszies hangulatú könyvetek/filmetek?

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads // tumblr // snitt
Brigi: twitter // Goodreads // tumblr // snitt
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Stitcher: Popkult, csajok, satöbbi
Tumblr: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com

Thursday Morning (not really) Live – a 71. epizód

Legfrissebb epizódunk felvételének úgy ültünk neki, hogy egy olyan témáról fogunk beszélgetni, amellyel kapcsolatban a legjobb esetben is vegyes érzelmeink vannak, ám ha meghallgatjátok az adást, a végső konklúzió leginkább a hígítatlan rajongásra hasonlít. (Tenyérbemászó vagy, Andy Samberg, de valamiért csak szeretünk!!44!!) A mai részben tehát a legendás amerikai sketch show-ról, a Saturday Night Live-ról beszélgetünk, illetve azokról a viszonylag új filmekről, amelyekben SNL-sztárok – mint például vegyes érzelmeink tárgya, Andy Samberg – tűntek fel.

andy samberg in brooklyn 99

Hallgasd meg a 71. adást:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S03E19

Ahol lehet értékelni is:  ITunes csatorna

Linkek az adásban elhangzottakhoz:

Saturday Night Live // Hivatalos YT csatorna
The Lonely Island
Popstar: Never Stop Never Stopping
Brooklyn Nine-Nine – Nemszázas körzet
Lánytesók
Szellemirtók
A csontváz ikrek
Üdv a világomban! (ennek a címe nem jutott eszünkbe közben)
Girl Most Likely

Szeretünk, Kate McKinnon!

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads // tumblr // snitt
Brigi: twitter // Goodreads // tumblr // snitt
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Stitcher: Popkult, csajok, satöbbi
Tumblr: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com

Save

Save

Save

Jane Austen újratöltve – a 70. epizód

Elérkezettnek láttuk az időt, hogy beváltsuk egy korábbi ígéretünket: visszatértünk az egyik első – és legnépszerűbb – témákhoz, Jane Austenhoz. A dolog apropóját az adta, hogy a közelmúltban számos Austenhoz köthető újdonság jelent meg, könyv és filmek is, és mivel ezekre szinte azonnal lecsaptunk, naprakészen ki is tárgyalhattunk mindent. (Sőt… Még mindig van olyasmi, ami ebbe az adásba se fért bele… nagyon sok Jane Austenos gondolatunk van ám!)

Bridget Jones crowdsurfing

Hallgasd meg a 70. adást:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S03E18

Ahol lehet értékelni is:  ITunes csatorna

Linkek az adásban elhangzottakhoz:

Jane Austen Project
Curtis Sittenfeld: Eligible
Love and Friendship
Büszkeség és balítélet meg a zombik
Bridget Jones babát vár

Kritikák az Eligible-ről:
Ursula K Le Guin @ Guardian
Michiko Kakutani @ The New York Times
Katy Waldman @ Slate

Szolgálati közlemények:
Allianz blogverseny (még mindig Kultúra, művészet kategóriában)
Podcast kérdőív a Podkaszt.blog.hu felmérése

Ti láttátok/olvastátok ezek közül valamelyiket? 🙂

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads // tumblr // snitt
Brigi: twitter // Goodreads // tumblr // snitt
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Stitcher: Popkult, csajok, satöbbi
Tumblr: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com

Save

Save

Save

Save

Az, amelyikben papírboltba megyünk – a 69. epizód

Na jó, a címben csúsztattunk egy kicsit: voltaképpen nem mentünk sehova, de minek is: az adásból kiderül, hogy valószínűleg már így is rendelkezésre áll a világ összes írószere mindkettőnk otthonában. Témaválasztásunk oka pedig nem más, mint a tanévkezdés: az iskolában játszódó történeteket már tavaly kiveséztük, így most az iskolakezdés legnagyobb élvezetét, az írószervásárlást vettük elő, és a különböző tollak összehasonlítása mellett még arra is szakítottunk időt, hogy megvitassuk, melyik naptárvezetési rendszer a legjobb. Nem, tényleg nem viccelünk.

liz

Hallgasd meg a 69. adást:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S03E17

Ahol lehet értékelni is:  ITunes csatorna

Linkek az adásban elhangzottakhoz:

Plannerisms
Personal Planner
Moleskin
Quo Vadis blog
GTD
Bullet Journal

Ne feledjétek, hogy elindult az Allianz blogversenye, amelyben a Művészet és kultúra kategóriában szavazhattok ránk: http://allianzblogverseny.hu/ Köszönjük a támogatásotokat!

liz2

Mindenkinek köszönjük, aki kitartóan végighallgatta az írószerekhez intézett ódánkat! 🙂

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads // tumblr // snitt
Brigi: twitter // Goodreads // tumblr // snitt
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Stitcher: Popkult, csajok, satöbbi
Tumblr: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com

Save

Save

Save

Az, amelyikben beneveztünk – szolgálati közlemény

Éreztétek már úgy, hogy a podcast iránt táplált túlcsorduló érzelmeiteket nem tudjátok megfelelő formában és/vagy mértékben kifejezésre juttatni? Mi mindenképpen éreztünk már így, és ha ti is, akkor hamarosan módotok nyílik arra, hogy még jobban szeressetek minket. 🙂 Az Allianz ugyanis bloggerversenyt hirdetett – ennek részleteiről itt olvashattok –, mi pedig jól beneveztünk a művészet és kultúra kategóriában.

Minden kategóriában egy szakmai és egy közönségdíjat ítélnek oda, az utóbbinál reméljük, számíthatunk a támogatásotokra. A verseny fejleményeiről és a szavazásról pedig természetesen majd értesítünk benneteket.

good choices

Továbbá még mindig itt megtaláltok bennünket: