Angolságok, angol nyelvi hatások, Hunglish – a 164. epizód

Volt még néhány a tarsolyunkban azokból a témajavaslatokból, amelyeket korábban ti küldtetek nekünk, például mostanáig még nem dolgoztuk fel Reea kérdését az angolszász kultúra hatásairól. Úgyhogy most elhatároztuk, hogy elgondolkozunk arról, hol és miben érhetjük tetten az angolszász kultúra hatásait világszerte – bár maga az adás egy kicsit másképpen alakult, mert a kultúra helyett az idő nagy részében inkább a nyelvről, a nyelv változásairól és a fordításról beszélgettünk. Oh well! 🙂 Remélhetőleg így is találtok majd benne érdekességeket, mi pedig valószínűleg visszatérünk még erre a témára később.

Hallgasd meg a 164. adást:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S07E08

Ahol lehet értékelni is: ITunes csatorna 

Linkek az adásban elhangzottakhoz:

Az adásban megemlítjük Speier Dávidot, akit biztosan ismertek, még akkor is, ha esetleg a neve alapján nem ugrik be: ő az egyik legkiemelkedőbb magyar szinkrondramaturg, számos szállóigévé vált kifejezés fordítása kötődik a nevéhez, és, ahogy ebből a podcastból is kiderül, miatta tolja fullba a kretént, aki szokott ilyesmit csinálni. 😀

Itt olvashattok egy interjút Nádasdy Ádámmal az Isteni színjáték újrafordításáról, itt pedig egy régebbi cikket, amelyben sok érdekes vélemény hangzik el az újrafordítások kapcsán.

Nádasdy Ádám: Miért változik a nyelv? – Egy régi, de tanulságos előadás a Mindentudás Egyeteméről

És egy videó néhány már eltűnt szóról:

Ti mit gondoltok a Hunglishról és az újrafordításokról? 🙂

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads // tumblr // snitt // Instagram
Brigi: twitter // Goodreads // tumblr // snitt // Instagram
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Spotify: Popkult, csajok, satöbbi
Stitcher: Popkult, csajok, satöbbi
Tumblr: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com

Szólj hozzá

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.