Hamiltrip LDN – a 114. epizód

Szinte magunk se tudjuk még elhinni, de a múlt héten végre megtörtént, amit már másfél éve tervezgettünk és ami után még régebben vágyakoztunk: elutaztunk Londonba és megnéztük a Hamilton musicalt, amiről már két évvel ezelőtt is beszélgettünk!

[Itt még mindig le kell ülünk egy kicsit és megszagolgatni a repülősót. Egy pillanat türelmet, azonnal jövünk vissza.]

Mivel hűséges hallgatóink valós időben követhették végig rajongásunk evolúcióját és a készülődés közben többször is beszéltünk már a terveinkről, így most, a hazatérésünk után készítettünk egy kis londoni élménybeszámolót: elmeséljük, hogy vajon tetszett-e a Hamilton ebben a szereposztásban (izgultok? 🙂 ), és hogy mit csináltunk még a színház mellett.

Hallgasd meg a 114. adást:

Le is töltenéd? Popkult, csajok, satöbbi S05E10

Ahol lehet értékelni is: ITunes csatorna

Linkek az adásban elhangzottakhoz:

Hamilton: London
jegyvásárlás a Hamiltonra (London)
Hamilton lottó
Victoria Palace Theatre
Kinky Boots

néhány múzeum, amelyeket szerettünk:
Victoria & Albert Museum
Natural History Museum
The Postal Museum
Fashion and Textile Museum

amit még szintén szerettünk:
Foyles könyvesbolt (107 Charing Cross Road)
Paperchase

Veletek mi újság? 🙂

Ui. És persze két podcast között is van véleményünk a világról. Itt megtaláltok bennünket:

Tünde: Olvasónapló // twitter // Goodreads // tumblr // snitt
Brigi: twitter // Goodreads // tumblr // snitt // Instagram
iTunes: Popkult, csajok, satöbbi
Spotify: Popkult, csajok, satöbbi
Stitcher: Popkult, csajok, satöbbi
Tumblr: Popkult, csajok, satöbbi
Facebook: Popkult, csajok, satöbbi
e-mail: popkultcsajoksatobbi [kukac] gmail [pont] com

Reklámok

Hamiltrip LDN – a 114. epizód” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Mellettem egyszer az Operában ült egy brit fickó, aki úgy nézett ki, mintha a XIII. Pest Megyei Motorostalálkozóra érkezett volna (kapucnis Rolling Stones-logós pulcsi, farmer, bakancs, ZZ Top-szakáll) és nem a Toscára, valamiért szóba elegyedtünk, ami ugyan mindkettőnknek fura volt, de elmondta, hogy rendszeresen jön a pesti Operaházba, egyrészt mert szereti és jónak tartja, másrészt, mert oda-vissza repülőjeggyel, szállással és belépővel is olcsóbb, mintha otthon tenné.

    Amúgy a magyar színházi közönségre valóban kb a smart casual öltözék jellemző, ez “őrülten reprezentatív” mintán végzett megfigyeléseim szerint a megyei színházakban inkább az elegáns felé húz, míg a pesti művészszínházakban egyre lazul. A Trafóban, Jurányiban és a kisebb, független, alternatív társulatokat befogadó helyeken viszont ez nem jellemző, ezekre a helyekre abban mész, ami eszedbe jut. Az Opera (az Erkel már nem) és a Zeneakadémia meg kicsit elegánsabb, mint az átlagszínház.

    Meséljetek arról is, ha majd lesz ihletetek, hogy milyen a (női) vécéhelyzet az angol színházakban, mert itthon az jellemzően kétségbeejtő (MÜPA, Nemzeti mondjuk üdítő kivétel, azok rendesen felvécézett helyek).

    Nézőtéri étel- és italfogyasztás egyáltalán nem jellemző, sőt több helyen még mindig vannak nézőtéri felügyelő nénik (szerintem ugyanazok és ugyanolyan korúak, mint gyerekkoromban), akik vércseként vetik rád magukat, ha véletlenül meglátnak nálad egy fél literes ásványvizet, amit ugyan eszed ágában nem volt a nézőtéren fogyasztani, de nyilvánvalóvá teszik, hogy ha mégis megpróbálnád, korukat meghazudtoló fürgességgel és rádvetődési hajlamukkal bármikor képesek lennének megakadályozni ezt.

    Én is arra jutottam, hogy ennek történeti okai lehetnek, a magyar színjátszás ugyan rendelkezik régebbi gyökerekkel (de ez is 18. szd, nem reneszánsz), de nem abban a népibb formájában, hanem a polgári színház formában tudott megszilárdulni a 19. szd. közepén-végén, és a színház a polgárság társasági eseményévé vált (bár a kakasülős diákság azért másképp öltözött és viselkedett).

    A büféhelyzet hasonló a vécéhelyzethez, szünetben ha nem vagy Speedy Gonzales, gyakorlatilag esélytelen hogy sorra kerülj, bár vannak jó kezdeményezések (pl a Katona Kantin kártyás büféje vagy egyre több helyen megrendelheted, kifizetheted előadás előtt, amit a szünetben fogyasztani kívánsz és akkor gyorsan hozzájutsz soron kívül).
    De hozzá kell tenni azt is, hogy a hagyományos magyar színházak legtöbbje nagyobb “segget” igényel, mivel társulatos repertoárszínházak, tehát több előadást forog egy évadban, díszleteket, jelmezeket pedig tárolni kell valahol, míg a West End egyes színházai egyetlen darabot játszanak orrvérzésig vagy amíg a közönség meg nem unja, tehát csak azt kell tárolni, próbálni, így a közönség kiszolgálására kisebb hely marad, még azokon a helyeken is, amik eleve színháznak épültek.

    A különböző merchandising cuccok abszolút nem jellemzően, a Katonának van szuper könyvesboltja, ahol nagyon frankó cuccokat lehet kapni, viszont nem bérlettokok, ceruzák, hanem inkább vászontáskák, molinótáskák, bögrék, malacperselyek formájában. És van az Ascher-féle köhögés elleni cukorka, ami a nézőtéri köhögés hazájában elég találó ajándéktárgy.

    VASTAPS! Tőlünk nyugatabbra tényleg nem jellemző ez, itthon meg MINDIG, középszar előadásokat követően is megtörténik, mintha csak azért mennénk, hogy utána elmesélhessük, hány percig szólt a vastaps utána. (amúgy azt tapasztaltam, hogy monjduk orosz művészek nagyon jól értelmezik ezt, kedvencem a Mojszejev TÁncegyüttes volt, akik a nagy attrakciót a ráadásszámra tartogatták, míg az angolok a meglepődöttség, a zavar és az öröm bájos keverékével reagálnak, attól meg végképp megborulnak, amikor bevonul egy rakat bakfis és művházas csokrokat ajándékoznak az előadóknak puszi kíséretében, ez a jelenet legalább olyan szórakoztató szokott lenni, mint maga a koncert vagy az előadás)
    Amúgy meg imádom, hogy ott voltatok, láttátok, nagyon kívántam már ezt nektek! És köszönöm a beszámolót.

    1. Köszi szépen ezt a részletes kiegészítést a magyar helyzetről! Szóval a vastaps, öltözködés, kaja tényleg más, mint itthon.
      A WC-vel amúgy nem volt különösebben probléma, mármint nekem úgy tűnt, hogy volt elég, bár persze a nőinél mindig sor volt, de elég sok fülke volt, úgyhogy pörgött a dolog, szóval nem 3 helyre várt a teljes karzat. Ráadásul a nézőtér mindkét oldalán és majd minden szinten volt elég mellékes helység.
      Ami amúgy szerintem kicsi volt, az a ruhatár, legalábbis nekem a Victoria Palace-ban úgy tűnt, hogy miután betettük páran a hátizsákunkat,már nem sok hely maradt, de a legtöbben becipeltek magukkal mindent a nézőtérre. Brigi szoros és kényszerű ismeretséget kötött a szomszédja ballonkabátjával, mert az állandóan átlógott hozzá.
      T.

Szólj hozzá

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.